Krasznahorkai László legutóbbi regénye – Krasznahorkai László az ELTE Bölcsészettudományi Karán beszélt pályájának fontosabb állomásairól, egyetemi éveiről és legutóbbi regényéről. Az író arra is kitért, hogy a 2025 novemberében megjelent A magyar nemzet biztonsága akár az életműve lezáró darabja lehet-e, ám a kérdést egy rövid, általános érvényű válasszal zárta rövidre.
Krasznahorkai László legutóbbi regénye: a legfontosabb részletek
A beszélgetést Gintli Tibor, a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet igazgatója vezette az ELTE Múzeum körúti campusán. A Gólyavárban rendezett esemény telt ház előtt zajlott, ami a forrás szerint nem pusztán Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjának szólt: az írót korábban is különleges érdeklődés övezte, miközben ritkán szólalt meg a magyar nyilvánosságban.
Az egyetemi évektől Márai Sándorig
Krasznahorkai 1977 és 1983 között tanult az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ahol magyar–népművelő diplomát szerzett. Elmondása szerint a jogi karról menekült át erre a képzésre. A magyar szak azt kínálta számára, amire számított: nagyszerű tanárokat és komoly tanulmányokat említett. Úgy látta azonban, hogy az akkoriban büfészaknak tartott népművelő képzés tartogatott több izgalmat, többek között Király Jenőnek köszönhetően.
Az író szakdolgozata Márai Sándor emigrációs munkásságát dolgozta fel. A téma nemcsak Márai regényeire terjedt ki, hanem a költészetére is. Gintli Tibor felidézte, hogy Krasznahorkai ugyan szomjazta a tudást az egyetemen, a szakdolgozat megírásához azonban nem fűlött különösebben a foga. A végeredményt ennek ellenére nem lehetett megúszós munkának nevezni.
A Sátántangó tökéletlensége újabb regényekhez vezetett
Krasznahorkai László két évvel a szakdolgozata után, 1985-ben írta meg első regényét, a Sátántangót. A beszélgetésen ismét arról beszélt, hogy eredetileg egyetlen regényt akart megírni. Saját értelmezése szerint éppen a Sátántangó tökéletlensége késztette arra, hogy újra és újra nekifogjon az írásnak.
Az író szerint Tarr Béla és a vele közös munka időről időre szembesítette azzal, hogy nem sikerült megírnia azt a könyvet, amelyet eredetileg szeretett volna. Krasznahorkai több filmen is együtt dolgozott a januárban elhunyt rendezővel. A Sátántangó filmváltozata miatt újraolvasott egyes részleteket, és ekkor akadt fenn egy mondaton, amelyben a „mohával benőtt cserepein” fordulat szerepelt. Úgy érezte, a részleten erős Kafka-hatás érződik, és utólag maga is meglepődött azon, hogy ezt ő írta.
„Minden regényem” az előzőt tenné jóvá
Krasznahorkai a beszélgetésen úgy fogalmazott, írói munkásságának jelentős része a jóvátételről szól: minden új regénye az előzőt próbálja jóvátenni. Legutóbbi könyve, A magyar nemzet biztonsága utal arra, hogy leszámolna az írással, ezért felmerült, hogy ez lehet-e életművének utolsó darabja.
Az író erre nem adott külön magyarázatot. A kérdést azzal zárta le, hogy minden regényét képzeljük el úgy. A megfogalmazás alapján a forrás nem közöl egyértelmű bejelentést arról, hogy valóban befejezi-e az írást.
Nobel-díj, szivar és ritka nyilvános szereplések
A beszélgetésen szóba került a 2025 decemberében átvett irodalmi Nobel-díj is. Krasznahorkai a stockholmi díjátadóról felidézte: először azon gondolkodott, milyen nehéz lehet Svédországban annak, aki éppen beleszeretett a szivarozásba, mivel az országban mindenütt tiltva volt a rágyújtás. Az emelkedett pillanatot saját elmondása szerint végül a „kétségbeesés” érzése kísérte, mert nem látta, hogyan jut majd egy szivarhoz.
A forrás szerint az utóbbi időszakban valamelyest megszaporodtak Krasznahorkai magyarországi szereplései: májusban Szegeden tartott összművészeti előadást a Mindig Homérosznak című műve kapcsán, valamivel később pedig Budapesten olvasott fel szövegeiből. Az ELTE-n tartott beszélgetés ezekhez képest is különleges alkalom volt, mivel az író egykori egyetemén beszélt személyes és írói pályájáról.
Mit jelenthet a „lezáró darab” Krasznahorkai pályáján?
A beszélgetés alapján nem jelenthető ki, hogy Krasznahorkai László befejezte volna az írást, vagy hogy A magyar nemzet biztonsága biztosan az utolsó regénye. A könyv azért került ebbe az összefüggésbe, mert maga a regény utal az írással való leszámolásra. Az író válasza ugyanakkor nem konkrét visszavonulásként hangzott el: azt mondta, minden regényét úgy képzeljük el, mint amely lezárhatná az előzőt.
Ez a gondolat szorosan kapcsolódik ahhoz, ahogyan Krasznahorkai saját pályájáról beszélt. A Sátántangó tökéletlenségét olyan tapasztalatként írta le, amely újabb művek megírására késztette. A forrásban szereplő kijelentésekből ezért az biztosan látszik, hogy az író az egyes regényeket egymással összefüggő, egymást korrigáló folyamat részeként látja. Az nem derül ki, hogy ez a folyamat a legutóbbi könyvvel valóban véget ér-e.
