Tóth M. Gábor, Hankó Balázs védője szerint a törvényszék továbbra sem közölte kellő részletességgel, mi indokolja az egykori kulturális és innovációs miniszter letartóztatásának meghosszabbítását. Az ügyvéd erről a Partizán keddi műsorában beszélt, amelyről a 24.hu számolt be.
A védő hangsúlyozta: Hankóval szemben jelenleg hűtlen kezelés gyanúja áll fenn. Szerinte a hatóság nem közölte vele, hogy tiltott kampányfinanszírozás miatt is gyanúsítanák, noha ez a sajtóban és a nyilvánosságban többször megjelent.
Tóth M. Gábor vitatta a letartóztatás meghosszabbításának szükségességét is. Álláspontja szerint nem áll fenn a szökés veszélye, hiszen ha Hankó el akart volna menekülni, arra az elmúlt négy hónapban is lett volna lehetősége. A tanúk befolyásolására való hivatkozást szintén nehezen tartja indokolhatónak, mert a nyomozó hatóság a védő szerint már kihallgatta az érintett tanúkat.
A védő vezette az autót a parlamenti jelenetnél
Az interjúban szóba került az a jelenet is, amikor Hankó a Parlamentből távozva megpróbált beszállni egy autóba, hogy megjelenjen az ügyészségen. A felvételeken úgy látszott, hogy a jármű elsőre Hankó nélkül indult el, majd az egykori miniszter gyalogosan követni kezdte.
Tóth M. Gábor elismerte, hogy ő vezette az autót. A képsorok részleteiről azonban nem kívánt nyilatkozni, mert azokat bulváros részleteknek nevezte. Annyit közölt, hogy volt idézés, amelyre megjelentek, függetlenül az előzetesen történt malőrtől.
Az ügyvéd megfigyelésének kérdése is felmerült
A műsorban Papp Gábor, Seszták Miklós védőügyvédjének megfigyeléséről is beszéltek. A nyomozati anyagok szerint Seszták őrizetbe vétele után is kerültek információk az ügyvédről az iratokba. Az ügyészség állítása szerint azonban nem figyelték meg célzottan a védőt.
A Budapesti Ügyvédi Kamara elnökeként Tóth M. Gábor azt mondta, lehet olyan helyzet, amikor a védő megfigyelése jogszerű, például ha maga is részt vesz egy bűncselekményben vagy bűnpártolást követ el. Ehhez azonban minden esetben ügyészi vagy bírói engedélyre van szükség.
Az ügyvéd szerint a kamarának tiltakoznia kell, ha egy védőt jogalap nélkül figyelnek meg.