Krasznahorkai László Méltánytalanul bírálják – Méltánytalanul bírálják Tisza-kormányt – Kétórás életútinterjút adott a Partizánnak Krasznahorkai László Nobel-díjas író. A beszélgetésben a Sátántangó és Az ellenállás melankóliája szerzője egyebek mellett a Nobel-díj utáni időszakról, katonai szolgálatáról, az ügynökaktákról, Tarr Bélához fűződő kapcsolatáról, valamint a magyar közéletről és a Tisza-kormány megítéléséről beszélt.
Krasznahorkai László Méltánytalanul bírálják: a legfontosabb részletek
Méltánytalanul bírálják Tisza-kormányt: a legfontosabb részletek
Krasznahorkai úgy fogalmazott: szerinte méltánytalanok azok a magyarok, akik már röviddel a választás után kritizálni kezdték az új kormányt. Magyar Péterről azt mondta, hogy őt és talán néhány körülötte lévő embert vátesznek lát, vagyis olyan „fáklyás embernek a sötétben”, aki egy megváltozott közhangulatban jelent meg.
„A teljesen elképzelhetetlen elképzelhetővé vált”
Az író szerint Magyarországon olyan légkör alakult ki, amelyben szükség volt egy szikrára. Úgy látja, ennek nyomán elképzelhetővé vált, hogy a korábban cinikusnak nevezett rendszert meg lehet változtatni. A történteket nem egyszerűen választásként, hanem „népharagként” értelmezte.
Krasznahorkai elmondta, hogy Olaszországban szavazott, és már a voksolás előtt eufóriát érzett a választókon. Kifejezetten bosszantották azok a megszólalások, amelyek április 12. után azonnal Magyar Pétert kezdték bírálni. A Tisza-kormányt érő kritikákról azt kérdezte: „Normálisak vagyunk? Hát miért nem örülünk még mindig?”
Az interjúban a Fideszről is beszélt. A párt helyzetét egy haldoklóéhoz hasonlította, és azt mondta: „Nem jó látni egy haldoklót. Akkor sem, ha utálod, ha megveted.”
Ügynökakták, kompromisszumok és keserűség
Krasznahorkai felidézte, hogy amikor először próbálta elhagyni Magyarországot, egy rendőrségi kihallgatás során kiderült számára: voltak olyan ismerősei, akik jelentettek róla. Egy gyulai barátjáról is megtudta, hogy besúgó volt, de a kapcsolatukat nem szakította meg, és soha nem szembesítette a férfit.
Az ügynökakták tervezett nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban azt mondta, hogy ha újabb információk kerülnek elő, az őt már nem fogja érdekelni. Saját bevallása szerint keserűsége abból fakad, hogy a magyarok bizonyos helyzetekben erkölcsileg romlani kezdenek, és ehhez elég lehet az első gyáva kompromisszum.
Az író a magyarok önvizsgálatának hiányáról is beszélt. Úgy fogalmazott, hogy az emberekben nincs meg eléggé a hajlandóság arra, hogy először magukban keressék annak okát, miért olyanok, amilyenek. A magyar történelem vereségeire gondolva nem büszkeséget, hanem keserűséget érez, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem gyűlöli a magyarokat.
A Nobel-díj és az Orbán Viktorral váltott levelek
A Nobel-díj odaítélésének következményeiről Krasznahorkai azt mondta, sok minden megváltozott, ő azonban nagyjából ugyanaz maradt. A díjjal járó helyzetet nehezen illeszti össze saját önképével: szerinte képtelen úgy tekinteni magára, mintha William Faulknerrel egy sorban állna.
Az író sértőnek érezte, ahogyan Orbán Viktor először megemlékezett a Nobel-díjáról. Az akkori miniszterelnök egy Gyulára tartó útjáról tett közzé bejegyzést, amelyben arról írt, hogy megszületett az első gyulai Nobel-díjas. Később levélváltás is történt közöttük: Krasznahorkai elmondása szerint Orbán levele formális volt, ő pedig emelkedettebb hangon válaszolt. A volt miniszterelnök még reagált, de az író szerint válaszában már nem azon a szellemi magaslaton volt, amelyet Orbánról elképzelünk.
Tarr Béla, az írás és a befejezetlenség
A beszélgetésben Tarr Béla is fontos szerepet kapott. A Partizán egy fiatalkori, másfél perces, néma amatőr filmrészletet is bemutatott, amelyben a rendező dobfelszerelés mögött látható. Krasznahorkai a felvételt maga is akkor látta először.
Az író arról is beszélt, hogy konfliktusuk támadt, amikor Tarr megmutatta neki A londoni férfi első leforgatott jeleneteit. Krasznahorkai akkor úgy vélte, hogy ezt a filmet és a következőt sem kellene elkészíteni. Tarr utolsó filmjének, A torinói lónak a forgatókönyvét már egyedül a rendező írta; Krasznahorkai szerint ez lett Tarr életművének legjobb filmje.
Saját munkamódszeréről azt mondta, hogy szinte semmit sem fejez be, korábbi szövegeiben pedig mindig talál hibákat. Ezek olykor annyira bosszantják, hogy inkább új könyvbe kezd. Pályája közepén attól is félt, hogy amiről ír, az bekövetkezhet a valóságban; emiatt egy szöveget meg is semmisített.
Mit állított biztosan az interjúban a közéletről?
Krasznahorkai László megszólalása nem politikai programismertetés volt, hanem egy író személyes értelmezése a választás utáni közhangulatról. Magyar Pétert nem politikai szereplőként írta le, hanem olyan emberként, akinek megjelenése szerinte láthatóvá tette: a korábban elképzelhetetlen politikai változás is elképzelhetővé válhat.
Az interjú alapján az író egyszerre bírálta a magyar társadalom kompromisszumait és az új kormány gyors kritikáját. A forrás szerint nem részletezett szakpolitikai érveket a Tisza-kormány mellett, hanem a közösségi reakciót tartotta méltánytalannak. Állításai ezért elsősorban értelmezések és személyes vélemények, nem pedig a kormány működéséről közölt konkrét tények.
