A 2025-ös leltározás során 9738, a közmédia nyilvántartásában szereplő eszközt nem találtak meg. A tárgyak eredeti bruttó értéke összesen 2,1 milliárd forint volt, de a Duna Médiaszolgáltató hangsúlyozta: ez nem a megállapított kár összege. Az átmeneti vezetés az átvilágítás megállapításai alapján feljelentést tesz, és teljes körű, tételes leltározást rendel el.
A Portfolio beszámolója szerint a Duna Médiaszolgáltató idén júliusban indított szervezeti és szakmai átvilágítást. Ennek során arra jutottak, hogy a korábban fel nem lelt 9738 eszközt úgy vezették ki a nyilvántartásból, hogy a hiány okát érdemben nem vizsgálták. Több később előkerült a kivezetett tárgyak közül.
A 2,1 milliárd forintos adat az eszközök eredeti bruttó értéke. A közlés szerint a legtöbb tétel könyv szerinti értéke az értékcsökkenés miatt már nulla volt, ugyanakkor használati vagy piaci értékkel még rendelkezhetett.
Helytelen helyszínek és azonosíthatatlan tételek
Az átvilágítás szerint mintegy 17 ezer tárgyat nem azon a helyen találtak, amelyet a nyilvántartás megjelölt. Több mint nyolcezer eszközt nem létező szervezeti egységhez vagy ideiglenes helyhez rendeltek. A mintavételes vizsgálatban szereplő tárgyak 36 százalékánál merült fel, hogy a nyilvántartás nem tükrözi a valós állapotot.
A közlés alapján több műszaki berendezés – köztük stúdiók tartószerkezetei, sínrendszerei és lámpái – be sem került a leltárba. Más tárgyakat azért nem lehetett egyértelműen azonosítani, mert túl általános megnevezéssel, például „szék” vagy „lámpa” szerepeltették őket.
A nyilvántartásban olyan eszközök is megmaradtak, amelyek évekkel korábban megsemmisültek vagy kikerültek a használatból. 2025-ben még szerepelt benne a Budapest Sportcsarnok 1999-es leégésekor elpusztult tetőszerkezetéhez tartozó antennaállvány, valamint a Thália Színház tetejéről régen leszerelt és megsemmisített „mikrotorony” is. Egyes leltárlistákon a munkatársak olyan megjegyzéseket tettek, mint hogy egy tétel „húsz éve nincs”, „soha nem is volt”, vagy „biztos a Bródiban maradt”.
A jelmez- és kelléktárak tételeit nem számolták meg
Az MTVA 2025-ben a leányvállalatok nélkül mintegy 173 ezer eszközt tartott nyilván. Körülbelül 95 ezer tétel, vagyis az állomány mintegy 55 százaléka a jelmez-, kellék- és bútortárakhoz tartozott. Ezeket ténylegesen nem leltározták, és leltárjegyek sem készültek róluk.
A Duna Médiaszolgáltató szerint a 2019-es leltározási utasításból a szcenikai tárakat kifejezetten kihúzták a leltározandó területek közül. A raktárakban jelmezeket, parókákat, bútorokat, kellékfegyvereket és ékszereket őriznek, köztük 630 védett jelmezt. Ezek között találhatók például a TV Maci pizsamái és az Abigél jelmezei.
A jelmezeken és kellékeken nem volt vonalkód, a kölcsönzéseket a raktárosok kézzel, füzetben vezették. Egyes irodavezetők nevén több tízezer eszköz szerepelt: az átvilágítók találtak 24 ezer, illetve 17 ezer tételt egy-egy munkatárshoz rendelve, valamint egyetlen névre kiállított, 401 oldalas leltárívet is, oldalanként 40–50 tétellel.
1803 eszköz maradt a Bródy utcai épületben
A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székházának elhagyásakor 1803 eszközt hagytak az épületben selejtezés nélkül. A Duna Médiaszolgáltató közlése szerint abból indultak ki, hogy a selejtezést majd más végzi el. Az auditorok eddig 13 csomag sárga Post-itot találtak a rádió egykori épületéből.
A közlés szerint a leltározás gyakorlata sem a számviteli követelményeknek, sem az MTVA saját szabályzatainak nem felelt meg. A korábbi belső ellenőrzések hiányosságait lényegében nem követték a problémák rendezésére irányuló intézkedések. Az Állami Számvevőszék vizsgálta az MTVA gazdálkodását, de a 2023-ban közzétett legutóbbi jelentésben a leltárra vonatkozó megállapítás nem szerepelt.
Az átmeneti vezetés most teljes, tételes leltárt készíttetne egy külső céggel; a kiválasztására kiírandó versenyeztetés előkészítése folyamatban van. Emellett olyan leltározási és eszközmozgás-követési rendszert dolgoznak ki, amelynek segítségével ellenőrizhetővé válhat a közmédiára bízott vagyon helye, állapota és útja.